1826-ban fedezte fel egy expedíció Új Dél Walesben. Latin nevét első leírójáról, Swainsonról kapta. Az angol tenyésztők keresztelték el "Barraband" papagájnak, (Jacques Barraband, francia madárfestő 1767-1809) a madarász zsargonban azóta is úgy hívják, a céhbeli ornithológusok bosszúságára.

A hím alapszíne zöld, hasán, mellén világosabb. Homloka, arca, torka sárga, alatta a begy határvonalán, félholdalakú piros folt látható. Fiókszárnya kék, csőre világos narancsszínű, írisze sárgásbarna, lába szürkésbarna. A tojó színezete valamivel mattabb, torka szürkészöld, írisze barna. A hímek 12-15 hónapos korukra színesednek ki, nemegyszer már fiatalon szórványosan kiütköznek a sárga és piros tollaik. 6 hónapos koruk után a szivárványhártya színe is támpontul szolgálhat a nemek megkülönböztetéséhez.

A Barraband papagáj karcsú, elegáns madár, farka hosszabb a szárnyánál. Hossza 40 cm.

Földrajzi elterjedése a legkisebb az összes ausztrál faj között. A Murrum-bidgee folyó vízgyűjtőterületén él, Új Dél Wales középső részén és Victoria állam északi felében. Viszonylag csapadékos vidék ez, a zárt erdőségek lazább eukaliptusz ligetekbe mennek át. Madarunk mindig vízközelben él és fészkel. A környező, már szárazabb területek művelésbe vonásával újabb víz és táplálékforráshoz jutott, a faj élettere Ny-i és D-i irányban terjedőben van. Kultúrakövető fajjá vált, ahol a fészkelés feltételei adottak, lakott helyeken is megtelepszik.

Évente egyszer költ. Ausztráliában szeptember-november között, 8-10 fős csoportokban fészkel. Míg a tojó a fészekben ül, a hímek csoportosan járnak eleség után. Ágvillában, öreg fa odvában fészkel. Táplálékát a földön keresgéli össze, elsősorban magvakat. Nyáron az eukaliptusz nektárjából nyalakodik bőségesen, közben a virágokat meglátogató rovarokból is fogyaszt. Nagy mennyiségben eszi a behurcolt gyomok félérett - érett magvait, az egérárpáét, gyékényekét, csalánét, csorbókáét, pásztortáskáét, gólyaorr fajokét, stb. "Legeli" a lucernát és nyaranta, előszeretettel látogatja a búzamezőket is. Költési időn kívül már nagyobb, kivételesen 100 fős csapatban kóborol. Napközben, magas fák csúcsában tanyázik, csak reggel és késő délután jár eleség után, és a szalmapapagájjal ellentétben, csak reggel és este röpül el inni. Kedvelt ivó és fürdőhelyét a folyók lapos zátonyain találja meg. Röpte sebes, egyenes, röpképe a hegyi és a nimfapapagájéra emlékeztet.

Csendes madárnak számít, pedig van hangja! Ezt a "krékré" és a "glokglok"-kal lehetne visszaadni, és nem kellemetlen. Utánzóképessége jó, dallamokat könnyen megjegyez, sőt, pár szót is megtanul. Rendszerint a kézzel nevelt, szelíd példányai fogékonyabbak. Bár egy 1x0,8x0,5 m-es kalitban is eredményesen költhet, szépsége nagyobb térben, mozgásban bontakozik ki. Az irodalomban hosszú, legalább 5 m-es röpdét javasolnak 1 m-es szélességgel, de bevált a 3-4 m x 2 x 2 m-es is. Az utóbbiban, a madár, anélkül hogy le kelljen szállnia, röptében megfordulhat, 8-as, megnyúlt 0-ás röppályát követve. Mivel sokszor tartózkodik a földön, a padozatot betonozzuk le. Erre teríthetünk részben sódert, erdei földet, stb., amiben szívesen elkotorászik, még a csirázó magvakat is kiszedegeti. Ezt az aljzatot időnként, pl. negyedévente cseréljük. Mivel környezetét nem rongálja, a voliere anyaga fából is készülhet és a drótja is lehet gyengébb, mint pl. az agaporniszoké. Éghajlatunkra nem érzékeny, egész évben a szabadban tartható, de célszerű ha a nyitott röpdéhez egy védőház csatlakozik. Fürdésigénye nem jelentős. Nyárvégén, ősz elején vedlik, általában problémamentesen.

Békés, szelíd természetű madár, társasröpdében is tartható. Jól megfér a nimfapapagájjal, kis sándorral, szilvafejű papagájjal, nagyobb egzótákkal, seregélyekkel, galambokkal, stb. Nem is az a gond, hogy zavarja a társait, inkább fordítva. Ezért nem való mellé pl. hullámospapagáj.

Táplálékában az olajos magvak kb. 35%-ot tesznek ki. Ebből 25% a vegyes napraforgó, 10% a kender, len, sáfrányos szeklice. 65% álljon lisztes magvakból, um. vegyes köles, cirók, fénymag, muhar, zab, búza. A csumizt csemegeként adjuk. Ha kap, elfogyasztja a virágport, a mézet és magukat a virágokat is, a félérett pázsitfű, gyom és ga-bonamagvakat és a tejeskukoricát. Az utóbbiakból célszerű a mélyhűtőben is elraktározni és a költési időben is adni. Nem tartozik a legnagyobb gyümölcs-fogyasztók közé, de folyamatosan igényli. A magokat csiráztatva is etessük. Nevelő eleségként adható a tojásos keverék, a tejbe áztatott kenyér, tejberizs, kész lágyeleség, stb. Zöldeleséget kapjon a költés alatt is. (saláta, mangold, spenót, pitypanglevél, tyúkhúr, pásztortáska, stb.)

Sok pár elfogadja a 30 x 30 x 50 cm-es odút - röpnyílás 9 cm - mások csak a mélyben hajlandóak költeni. Az utóbbi kb. 150 cm hosszú, és célszerű 45 fokos szögben megdönteni. Ha természetes odúnk van, a madár talál magának kapaszkodót, de pl. egy forgácslapból készültben meg kell könnyíteni a dolgát, drótháló felszegezésével, fatiplik felrakásával, tompa fejű szögek beverésével, stb. Többen a Z alakú odúra esküsznek, ahol az alsó szár a költőkamra, a felsőn van a röpnyílás. A mély odúban már letompulnak a külső zajok és az idegesebb tojó jobban a helyén marad. Egyes tojók a fészek ellenőrzést is rosszul viselik el. Párzás előtt a hím gyors szárnycsapásokkal körberöpködi a tojót, közben és később is, gyakran hallatja a "krékré" kiáltását. Mellételepszik, hajlong előtte, majd etetni próbálja. Ha az elhárítja a közeledését, a hím az ágon vagy az ülőboton a lábával dobolni kezd, majd újra kísérletezik az etetéssel. Magát a párosodást eddig csak kevesen tudták megfigyelni. 4-6 db tojást rak, csak a tojó ül. Költési ideje 20 nap, a tenyésztésben hosszabb is lehet. A fiak 35 nap múlva röpülnek ki, de az öregek még egy hónapig etetik őket. A tojó nemegyszer 1, a hím 2 éves korára ivarérett, de 3 éves koruk előtt ne állítsuk őket tenyésztésbe.